9 fontos gondolat a mozaikcsaládról

A hétvégén lakodalomba megyünk. Egy mozaikcsalád jön létre, mivel a pár mindkét tagjának második házassága lesz, és már mindkettőjüknek vannak gyermekeik is. Egyre gyakrabban találkozhatunk környezetünkben ilyen, nem hagyományos családi formával, aminek az az oka, hogy az első házasságok közel 50%-a válással végződik. Ez a család olyan, mint egy nagy, színes patchwork takaró. Az ilyen takaró, bár nagyon sokféle anyagból, mintából és színből áll össze, mégis, ha ránézünk különleges, és harmóniát áraszt. Milyen alapfeltételei vannak annak, hogy egy ilyen családban harmónia uralkodjon? Először is, vegyük tudomásul, hogy ez nem egy hagyományos „takaró”, ezért fontos, hogy figyelemmel legyünk az alábbiakra:

1. Tisztázni kell a családi szerepeket. Az új férjem, nem a gyermekem vérszerinti apja, nem szülői szerepben van. A gyermek felnőtté válásáért a vérszerinti szülők a felelősek. A pótszülőnek nevezett új férj/feleség, az elnevezéssel ellentétben: nem pótolja a különélő, vérszerinti szülőt. Ne kövessük el azt a hibát, hogy hol be akarjuk csábítani az apai/anyai szerepbe az új párunkat („ Legyél a gyermekem apja/anyja”), hol pedig közöljük vele, hogy: „ Neked az én gyermekemhez semmi közöd.” Veszélyes játék ez -még ha nem is tudatos-, mert áldozatává a gyermek válhat. Úgy csapódhat le, hogy a gyermek a rossz, vele van baj. Tehát a tisztázatlan szerepek, és a kettős elvárás a pótszülővel szemben az egyik alapja a családi bizonytalanság érzésnek.
2. El kell ismerni a pótszülő családért tett erőfeszítéseit, és azt, hogy többet tesz, mint ami tőle elvárható lenne. Tekintettel kell lenni arra a veszteségérzésére, amit a pótszülő azáltal él meg, hogy számára elmaradt a gyermek nélküli, ún. összeszokás időszaka. Figyelemmel kell lenni arra a fájdalmára is, hogy már a kapcsolat legelején sem csak ő az egyetlen, akihez a párja kötődik, hanem van egy kötődése a gyermekéhez is. Ahogy a Holiday c. filmben hangzik: „Milyen érzés, hogy egyet fizet, hármat kap?”
3. Állandón monitorozniuk kell a párkapcsolatukat, és időt, energiát fektetni bele. A mozaikcsaládban sokkal több minőségi időt kell a párnak együtt tölteni.
4. Figyelni kell arra is, hogy a szülő, akivel a gyermek együtt él, ne kerüljön két malomkő közé, mert elveszíti biztonságérzetét, és fokozott stressznek van kitéve, mert a gyermeke felé éppúgy meg akar felelni, mint az új párjának.
5. A távoli vérszerinti szülő is a családi rendszer tagja. Akivel a gyermekek élnek, tegyen gesztusokat a másik szülő felé, beszéljék meg a nehézségeket. A gyermekek is két tűz közé kerülhetnek, mert nem tudják, hogy melyik szülőnek feleljenek meg, hol, mit mondhatnak el. Eszközzé válhatnak a szülők háborújában, amiben ők sérülhetnek a legjobban.
6. A pótszülőnek ki kell várnia a párja gyermekével kapcsolatban. Lehet kedves, de a legjobb, ha a gyermek nyit először, ami általában egy év után történik meg.
7. El kell fogadni, hogy nincs gombnyomásra szeretet, így nemcsak a gyermeknek, hanem a pótszülőnek is alkalmazkodnia kell az új helyzethez, amire szintén időre van szükség. Egy pótanya mesélte, hogy milyen nagy bűntudata volt, amikor a párja bemutatta a gyermekét, hogy: „Ugye milyen cuki? Nem is lehet, csak szeretni.”, miközben ő nem érzett semmit a gyermek iránt.
8. A pótszülőnek bizonyos értelemben kevesebb joga, és kevesebb kötelezettsége van a gyermekkel kapcsolatban, mint a vérszerinti szülőnek. Az együttélésből eredő szabályok betartatásában részt vehet (pl.: mondhatja, hogy: „Kérlek töröld fel magad után a fürdőt, mert elcsúszunk.”) .
9. Új közös szabályok megalkotása. Ne akarjon a neutrális családnak megfelelni a mozaikcsalád – még ha az új kapcsolatban született gyermek gyakran ezt a célt is szolgálja –, mert nem képes rá. Hozzanak létre egy saját, patchwork mintázatot, maguk definiálják, hogy nekik hogy jó élni.