Egymásra hangolódás

Mitől nem értjük egymást? Miért futnak külön filmek a moziinkban? De úgy is kérdezhetném, hogy miért nem tudunk egymásra hangolódni?

„Az építkezésről hívott a burkoló, be kell szereznem valami anyagot, amit nekem kell kiválasztani; Mindkét gyerek beteg, az egyik már otthon nyomja az ágyat –szerencsére őt már egyedül hagyhatom 14 évesen, a másikért rohanhatok az iskolába mert összehányta az osztályt. Megint mindent nekem kell elintézni, eldönteni, és a munkahelyemen is nekem kell csapot papot otthagyni, pedig az értekezlet előkészítését nem hagyhatom másra. Éjszaka kell befejeznem, pedig már most hulla fáradt vagyok.” – Ismerünk hasonló helyzetben lévő anyákat, vagy apákat?

„Már megint ideges rám, folyton kiabál. A gyereknek is egyből leüvöltötte a fejét, mert nem akarta a gyógyszert bevenni, pedig csak egy kis türelem kellett hozzá, hogy megetessem vele. Miért van, hogy mindentől a plafonon van, mindenki hülye, csak ő nem, ha valami nem úgy történik, ahogy elképzelte megsértődik, kiabál és sérteget. Ilyenkor jobb, ha otthagyom, és bevonulok a szobába, mintha felveszem a kesztyűt én is. Így talán kevésbé sérülünk.” – Ugye a másik oldal csalódottsága is ismerős?

Mindenki más szemüvegen keresztül látja a dolgokat. Mi lenne, ha szemüveget cserélnénk időnként, és megérthetnénk, hogy a másik miért is olyan dühös. Rájöhetnénk, hogy a dühe mögött ott van annak a félelme, hogy alkalmatlan, nem tud ennyi feladatnak megfelelni; hogy fél attól, hogy valamelyik fronton hibázni fog; vagy attól, hogy összeomlik. Ha mindezt látnánk, másképpen vélekednénk társunkról? Esetleg másképpen is tudnánk hozzáállni? Például, azt tudnánk mondani, hogy mennyire sajnálom, hogy nem tudtam elmenni a gyerekekért, vagy hogy megértem, hogy nagyon fáradt vagy, most mivel tudok segíteni neked?

És a másik szemüvegén keresztül képesek vagyunk-e megérteni annak csalódottságát, amikor hazajön fáradtan a munkából és nyugalomra, gondoskodásra (kaja, sör, távirányító) vágyik, de helyette egy harctéren találja magát, tele testi- (gyerekek), és lelki-betegekkel (társ). Képesek vagyunk érezni a csalódottság mögött annak a fájdalmát, és félelmét, hogy tehetetlen vagyok, lefagytam, elbuktam, és ha ez így marad szétesik a családom? Azt a félelmet, hogy nem vagyok elég jó társa, nem tudok megfelelni neki?

A szemüvegcsere az empatikus énünk előhívását segíti elő. Ha megértjük a másik érzelmeit, azt is meg fogjuk érteni mit miért tesz, miért olyan a hangulata, ha pedig megértjük, megváltozik a hozzáállásunk és a harchelyzetre adott zsigeri válaszunk (menekülsz, harcolsz, lefagysz) helyett, a helyzetet lecsendesítő empatikus reakciót választjuk. Jó tanács:Amikor hazaérsz,válts csókot és szemüveget is!