Identitás

Az elmúlt héten egyik legjobb barátnőm esküvőjén jártunk, ahol a pár a következő sorokat olvasta fel az egyházi szertartáson: „Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra;…” (Énekek Éneke 8;6). Az idézet a nagy nap mottójává, a pár házasságának hitvallásává vált.
Mint a legtöbb Bibliából vett idézet –így az említett is- számos jelentéssel bírhat az olvasó számára. Bennem is jó néhány gondolatot elindított.
Amikor pecsételünk valamit, megjelöljük azt, jelezzük, hogy valakihez, valamihez tartozik. A pecsét kezdetben élénk színben tetszeleg, a tinta legtöbbször túlcsordul és vastag körvonalat húz. Majd megszárad és az idő múlásával veszít színéből, de hosszú évekig látható marad. A papír ugyanis minden cseppjét magába szívja, elnyeli, megőrzi.
A párok tagjai, akik életüket házassággal vagy anélkül, de egybekötik, és jövőjüket közösen képzelik el, egy új identitást alakítanak ki önmagukról, mint párról. Milyenek ők együtt, mit szeretnek csinálni, hova szeretnek eljárni, milyen szokásaik, tradícióik vannak, milyen hiedelemrendszerben élnek. Hogyan ünnepelnek, hogyan vitatkoznak és miként békülnek ki. Hogyan hoznak meg együtt egy döntést és szerveznek meg közösen egy nyaralást. Vagyis már nem csak „én” van, hanem „mi” is, ami életükben és személyiségükben egy új, szerves szeletet foglal el. A választottunk lénye, természete, szeretet adásának és kapásának módja, hangja, reakciói, szóhasználata belénk ivódik: magunkba szívjuk, mint a papír a pecsét tintáját. Látjuk, érezzük, tudjuk, hogy párunk a kapcsolatunkat tekintve a másik felünk, és ezt a külvilág számára is láthatóvá tesszük, mely által tovább erősödik, fixálódik, szilárdul (pár)identitásunk. Párkapcsolatunk létezése már önmagában biztonságot nyújthat számunkra, ami persze nem jelenti szükségszerűen azt, hogy szimplán a létezése teljes elégedettséggel kell, hogy eltöltsön bennünket. Időnként érdemes átgondolni és akár partnerünk felé is kifejezni: miért jó az, hogy mi egy pár vagyunk, miért fontos része az életünknek a másik, milyennek látjuk a másikat és önmagunkat a kapcsolatunkban. A pecsét, mely a közösen kialakított identitás révén ránk kerül, teljesen soha nem múlik el, hiszen egy átélt, megélt kapcsolatot jelképez. Ha úgy szeretnénk, halványulhat, de odafigyeléssel, beszélgetéssel, minőségi együtt töltött idővel sokat tehetünk pecsétünk épségéért, élénkségéért.